Skip to content

Panellakás felújítás, egy szakember szemszögéből.

Egy panellakás is jól kialakítható a mai kor igényeinek megfelelően, azonban a felújítás munkafolyamatai sok fejtörést okozhatnak.

Több mint 30 éves építőipari gyakorlatunk során mi is több száz, sőt ha utána számolunk már 1000 fölötti panel ház belső felújítási munkáiban vettünk részt. Ez idő alatt számtalan érdekes megoldással találkoztunk, és a gyakran felmerülő kényes pontokat is jól ismerjük. Mint minden más területen itt is hiába a több évtizedes tapasztalat, mindig találkozik az ember újabb problémákkal.

panellakás felújítás

A hetvenes és nyolcvanas években épült panelházak sok szempontból a mai kor építési technológiáitól nagymértékben eltérnek, azonban némi időráfordítással helyreállíthatóak.

Ebben a bejegyzésben kicsit körbejárjuk egy panellakás felújítása során gyakran felmerülő kényes kérdéseket.

Kezdjük a villanyhálózattal:

A 30-50 évvel ezelőtti villanyszerelési gyakorlatban az alumínium vezetékek játszottak vezető szerepet. Ezeket ma már, ha van rá lehetőség egy alapos felújítás során javasolt kicserélni. Ez sok plusz munkával és ebből adódóan költséggel is jár, de ha hosszú távon gondolkodunk célszerű elvégezni. A régi villanyóra biztosító táblák is kevésbé bírják a mai technológia megnövekedett áramellátását. Ezért ezeket szintén ajánlott cserélni!

A következő fontos terület a panel házak falai:

A panellakások falain több helyen is találkozhatunk repedésekkel és a simaságon is van mit javítani. Aki tükörsima falakat szeretne panellakása belső tereiben több réteg előkészítő munkára számíthat. Sokan gipszkartonnal próbálják áthidalni a felületi egyenetlenségeket, azonban ne feledjük, ez a megoldás sokat levesz az amúgy is szűkös belső térből. A gipszkarton lapok, plusz a felerősítéshez használt vázszerkezet falanként több centivel szűkíti a szoba alap területét.

panellakás felújítás 2

A gipszkartont inkább csak egy-két oldalfali felületen vagy mennyezeten javasolt alkalmazni.

Régebben a kisebb hibák átfedése végett különböző mintás tapétákat használtak. Azonban manapság ez már nem divatos, maximum dekorációs jelleggel egy két tapétacsíkot szoktak felragasztani. Tapétázás alá általában elegendő a falak két rétegű glettelése.

Aki viszont sima festett falakban gondolkodik 3 réteg gletteléssel kalkulálhat az esztétikus hatás eléréséhez. Ne feledjük a több rétegű glettelés előtt ajánlott a falainkat mély alapozni, amely nagy mértékben megnöveli a fal stabilitását.

Egy panellakás felújítása is hosszú ideig elnyúlhat, attól függően, hogy milyen mértékben cseréljük a régi burkolatokat!

A panelházak falainál gyakoriak a kitüremkedő domborulatok, amit még glettelés előtt ajánlott flex-szel szintbe hozni. A nagyobb hullámokat már nehezebb glettel korrigálni, ezért előfordulhat, hogy a végeredmény nem lesz teljesen sima.

A beton szilárdságát segítő acél megerősítések is rozsdás foltokat okozhatnak, amit egy rozsdagátló réteggel érdemes foltokban átfesteni.

A padlók helyreállítása:

Az első gyakori probléma a szőnyegpadlók felszedése. Tapasztalataink szerint, ugyanis az évtizedek során a folyamatos használattól alaposan hozzáragadnak az alap beton rétegéhez, így a felszedésük gyakran csak kemény munka árán történhet. Ebből kifolyólag vannak, akik inkább hagyják és a szőnyegpadló tisztítását követően inkább rárakják a laminált parkettát. Ez tagadhatatlanul gyorsabb megoldás, azonban ha hosszú távon gondolkodunk a sok plusz munka ellenére inkább javasolt a szőnyegpadló eltávolítása.

A szőnyeg felszedése újabb munkafolyamatokat is vonz magával, amivel szintén számoljunk.

A padlónk a szőnyeg eltávolítását követően, valószínűleg több helyen is feltépi a beton alap elporladt rétegeit, amit egy tapadóhíd felvitelével, majd egy (padlopon) önterülős padlókiegyenlítő folyadékkal tudunk szintbe hozni. Ez a két réteg elhagyhatatlan a biztos alap előkészítéséhez, bármilyen burkolattal is tervezünk ezt követően.

A fent összefoglaltak alapján, a panellakások padlóinak felújítása során is sok nehézséggel találkozhatunk.

A szobákban a laminált parketta a legnépszerűbb, valamint az előszobában és a vizes helyiségekben ( fürdő, wc, konyha) a különböző kő hidegburkolati járólapok leragasztása a legpraktikusabb.

A hideg vagy meleg burkolati padlólapok kiválasztásánál, mindig vegyük figyelembe a kopásállóságot, ami nagy mértékben befolyásolja a felület hosszú távú stabilitását.

Soha ne csak az olcsó ár legyen az elsődleges szempont!

A lakás nyílászárói – ablakok, ajtók:

A régi kiszáradt fa ablakokat a legtöbb esetben már nem érdemes festeni, mert egy csere hosszú távon költséghatékonyabb megoldást biztosíthat. De természetesen ez mindenkinek a saját döntésén múlik. A beltéri ajtók cseréje már egy kényesebb kérdés. Sokan egyedi elképzelésekkel indulnak neki a felújításnak, amihez a régi ajtók tokjai és lapjai már nem illeszkednek a tervekhez.

Jobb állapotú ajtóknál a festés még újabb 8-10 évre megoldást kínálhat, lényegesen alacsonyabb anyagi ráfordítással.

A panellakás felújítás egyik lényeges pontja még a bejárati ajtó cseréje.

Meglepő módon sok helyen találkozni szépen felújított lakásokkal, ahol a bejárati ajtó cseréje elmaradt. Ez szintén egyedi döntés, azonban ne feledjük a bejárati ajtónak nem csak esztétikai, hanem fontos biztonsági szerepe is van. Így ha van rá lehetőség azt is cseréljük ki, és ne a legolcsóbb megoldásban gondolkodjunk ennél a tételnél.

A fürdőszobák felújításánál a kád vagy zuhanykabin kialakítása szokott még kérdéseket felvetni. Ez mindenkinél egyéni szokásaihoz igazítottan kerül kialakításra. Mindkét megoldásnak vannak előnyei és hátrányai egyaránt. Akik szeretnék a kádbontással járó kellemetlenségeket elkerülni, azoknak a kádzománcozás is jó megoldást kínálhat!

A lakásfelújítás befejező dekorációs munkáinál javasolt minőségi festékeket felhasználni. Kényes, erősen igénybe vett falaknál a mosható festékek kínálnak jó megoldást.

Aki a világítással is szeretne további plusz funkciókat hozzáadni a felújítás összhatásához egyszerűbb álmennyezeti rejtett világításokat is készíthet. Természetesen a panel belmagassága adta keretek között, ami általában 260-275 cm között mozog.

További hasznos tanácsok a felújítás munkáihoz!

Írta és szerkesztette: Ingatlan tuning műhely (Több mint 30 év gyakorlattal a lakásfelújítás területén)!

A blogban megjelent legutóbbi bejegyzéseink:

Vélemény, hozzászólás?