Skip to content

Újépítésű lakóparkok, avagy a mai kor lakótelepei.

Az újépítésű lakóparkok a főváros minden kerületében megtalálhatóak és folyamatosan újabbak épülnek különböző adottságokkal, felszereltséggel és árakkal.

Ebben a bejegyzésben egy kicsit részletesebben is körüljárjuk a témát.

A 60-80-as években a lakótelepek voltak a nagyvárosok fő lakhatási lehetőségei, ahol tízezreknek biztosítottak otthont. Igaz sok hiányoságuk is volt, de egy aránylag komfortos életet nyújtottak. A másik nagy előnyük az volt, hogy ezeken a lakótelepeken nem csak lakások, de az ehhez szükséges szolgáltatások épületei is helyet kaptak, így sok új iskola, bölcsöde, óvoda, közért és sok más a mindennapi élethez szükséges épület is kialakításra került a lakóházak szomszédságában.

Ez mellett bár régen közel nem volt még annyi autó mint manapság, mégis minden házhoz kialakítottak ingyenes parkolási lehetőséget is a lakóházak között. Ma már a legtöbb lakóparkban csak pénzért lehet vásárolni teremgarázshelyet. Aki meg nem szánja rá azt a (nem kevés plusz költséget), a szomszédos utcákban parkoltatja az autóját gyakrak a panel házak amúgy is zsúfolt parkolóiban.

Manapság is sok újépítésü épület kap helyett a nagyvárosokban, szinte minden területet kihasználva. Így ma már a legtöbb régi gyárterület egy-egy lakóparknak, vagy irodaháznak biztosít helyet.

lakóparkok

Az elnevezés is változott, mert a rosszul csengő lakótelep helyett, a jobban hangzó lakóparkok kifejezést használják ezeknél a lakásoknál.

Természetesen furcsa e két kifejezést egymással összemérni ugyanis a 40-50 évvel ezelőtti igények és lehetőségek is sokkal szükösebbek voltak és a technológiák is sokat fejlődtek azóta. Gyakran találkozunk a panel házakat negatív és a mai újépítésű lakóparkokat pozítiv véleményekkel felruházó gondolatokkal. Ezért gondoltuk egy bejegyzés erejéig kicsit elmerülünk a témába. Mind két épület tipusban volt szerencsénk többször is dolgozni, így elismerjük mindkettőnek számtalan előnye és hátránya van mind szerkezetileg, és egyéb szempontokból is.

Azonban mindkét tipusú lakóépület jól lakható környezetet bíztosít a lakóinak.

Egy régi építésű panel lakás belső tereit is ki lehet alakítani a mai kor igényeinek megefelelően!

A lakópark kifejezés azonban ha jobban is hangzik, de nem minden helyzetben helytálló a ma épülő tömbházaknál. Ugyanis a manapság egyre gyakrabban sűrűn egymás közelében épülő emeletes házak semmivel nem különbek az évtizedekkel ezelőtt épült lakótelepek épületeitől. Igaz az építéshez használt anyagok nagy mértékben változtak és lényegesen modern, komfortosabb, valamint esztétikusabb kialakítások valósulnak meg ezekben az épületekben. (Azonban a lakótelep kifejezés is simán megállná a helyét ezeknél az épületeknél is).

A kisebb 2-4 szintes épületekből álló lakóház együtteseknél talán helytállóbb a lakópark kifejezés!

Ezeknél a kicsivel barátságosabb kialakításoknál az épületek közötti parkok hangulatosabb és kevésbé zsúfolt hatást nyújtanak. Sajnos a mai drága telek árak miatt logikus, hogy a beruházók és építtetők több lakást szeretnének értékesíteni ami egyedül a felfelé építkezéssel, vagyis az egyre magasabb épületekkel érhető csak el.

Budapest és a vidéki nagyvárosok is megmaradtak a még ember léptékű átlagos 9-15 emeletű lakóépületek mellett. Az Amerikában és Európa nyugati városaiban már megszokottá vált felhőkarcolók még nem kaptak helyett városainkban, ami reméljük így is marad.

A nagyvárosi lakóparkok gyakori vonása a sűrű egymáshoz közeli épületek, jobb esetben egy két park kialakítással az épületek között.

A legfelső szinteken a lakáshoz kapcsolódó nagyobb méretű terasz kialakításokkal az úgynevezett penthouse lakások is népszerűek, melyek a környék több irányú panorámájával is bővítik a komfortot és az árat egyaránt. Azonban ne feledjük ez egy újabb szomszédos építkezéssel könnyen takarásba kerülhet!

Itt a bejegyzés végén néhány most épülő Budapesti lakóparkot szeretnénk bemutatni. A lista csak tájékoztató jellegű, mert olyan sok új beruházás készül, hogy nehéz lenne mindet felsorolni.

A Budai oldali lakóparkok kínálata:

Kezdjük talán az észak budai területtel III. kerület Óbuda.

Waterfront city. A közel 5 hektáros terület az óbudai hajógyári sziget szomszédságában található a filatori gát mellett. Egy nagyon jó adottságú régi gyárterület kerül beépítésre itt. A tervek szerint 9-13 emeletes lakóházak épülnek melyek egyik irányban a Budai hegyekre a másik irányban a Dunára és az óbudai szigetre kínálnak látványos panorámát az ott lakóknak. Különböző lakásméretek találhatóak az épületekben így a kicsi 26 m2-től a nagyobb 100 m2 körüli lakásokig mindenki megtalálhatja az igényeinek megfelelő lakásméretet. A beruházás várható átadása: 2021 December. Bővebb információ az árakról!

Akik a kisebb lakóparkok iránt érdeklődnek a Harsánylejtő lakóparkban ideális lehetőséget találhatnak.

A rendkívül jó adottságú terület a testvérhely, a csúcshegy, és a hármashatárhegy szomszédságában helyezkedik el. A 16 db 5 lakásos társasház családias lakókörnyezetet biztosít. A beruházás a tervek szerint 2020 Júniusában kerül átadásra, így nem lehet tudni mennyi értékesítésre váró otthon vár még gazdára a jelen pillanatban! Bővebb információ a lakások árairól és méreteiről a beruházás hivatalos weboldalán található.

A III. kerület után nézzünk körül a dél budai területen is, ahol az egyik legnagyobb méretű új városnegyed a Kopaszi gáton épülő Budapartot szeretnénk bemutatni.

A budapart lakóházai 3 ütemben kerülnek átadásra. Az itt található lakások befektetésnek is kiválóak mivel a környéken egyetemek bevásárlóközpontok is találhatóak a közelben. Standard és prémium lakások egyaránt vásárolhatóak!

Ezen a területen rengeteg új épület kerül átadásra, kisebbek és nagyobbak egyaránt. A lakásokhoz természetesen itt is teremgarázsok vásárolhatóak, így a gépkocsik biztonságos tárolása is fedett helyen megoldható. A lakások átlagos belmagassága 285 cm néhány házhoz belső kert és 24 órás portaszolgálat is tartozik. A lakások okos otthon megoldásokkal bővíthetőek, és gépesített konyhával is kérhetőek. Bővebb információ az árakról és a lakásméretekről a Budapart hivatalos weboldalán.

További építés vagy befejezés közeli állapotban lévő lakóparkok listája:

Sasad liget VI. ütem. Budapest XI. kerület.

Héthalom panoráma III. kerület Péterhegy.

Németvölgyi residence. XII. kerület Orbánhegy.

Elite park. XI kerület.

Semiramis garden. XI. kerület kelenföld.

Budai Waltzer I. ütem. XI. kerület.

Lucerna köz. Bp. XI. kerület Madárhegy.

Unipark buda. XI. kerület Kelenföld.

Savoya ház. XI kerület.

Kék-duna rezidencia. XI kerület. Albertfalva.

A lakóparkok listája a mai: 2020. Június végi kínálatot tükrözi! Ezért nem biztos, hogy a felsorolt lakóparkok még kínálnak eladásra szánt lakást a bejegyzés olvasásakor!

További hasznos bejegyzéseink ingatlan témájában!

Írta és szerkesztette: Ingatlan tuning műhely

Vélemény, hozzászólás?